Blog

blog_borító

Március, az ismeretlen

Számos ismert, és méltón megünnepelt napot ismerünk mind, ami márciushoz kapcsolódik. De még e hónapnak is vannak titkai, olyan rejtett kincsei, amelyekről nem biztos,
BLOG borítókép

Mik meg nem történtek karácsony tájékán!

Karácsonykor a faállítás, az ajándékok csomagolása, a menüvel való bíbelődés, és a szaloncukrok gyerekektől való védelme tölti ki a gondolatainkat, és az időnk jelentős
blog_borítókép

Színre színt! Avagy kívül-belül ősz

Hazafelé bandukolunk. Ahol tegnap még az aszfalt felett vibrált az izzó levegő, most mindent sárguló levelek borítanak. Beköszöntött a legszínesebb évszak, az ősz, amely
BLOG borítókép

Hurrá, itt a Gyereknap!

„A gyermekeknek biztonságra, védelemre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni, és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik.” – William Blake A
borító

Valentin napi ajándék ötletek

A Valentin nap világszerte a szerelmesek ünnepe, ez kikerülhetetlen tény. Méghozzá igencsak megosztó esemény: míg sokan lelkesen készülnek rá, mások ellenzik, mondván, ne csak

DIY karácsonyi ajándékok, szívvel-lélekkel

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy a saját kézzel kreált ajándékok a legkülönlegesebbek, hiszen ezek mindig szívvel-lélekkel készülnek. Idén alkossátok meg Ti magatok azt, ami
cim

Egy kis romantika: őszi randitippek

Azért, mert véget ért a nyár, még nem kell lemondani a kültéri programokról. Gyönyörű színekben pompáznak a fák, hullanak a falevelek, de a nap
blog0041

Környezettudatosan élni menő!

Egyre nagyobb teret kap a mindennapokban a környezetvédelem. Sokan talán legyintenek, hogy ez is csak egy népszerű trend, de sajnos nem erről van szó:
blog0041

Környezettudatosan élni menő!

Egyre nagyobb teret kap a mindennapokban a környezetvédelem. Sokan talán legyintenek, hogy ez is csak egy népszerű trend, de sajnos nem erről van szó:
egeszseg

Út az egészséges életmód felé…

Ebben a rohanó világban az ember sokszor csak gyorsan bekap valamit és már rohan is tovább intézni a dolgát. Persze tudja, hogy ez így
jatek

Idegeskedés helyett – avagy ötletek a gyerekek otthoni lefoglalására

Úgy szép az élet, ha zajlik – tartja a mondás. Ezzel a legtöbb ember egyet is ért, azonban a (kis)gyermekes családok felnőtt tagjai sokszor
farsang2

Tavaszváró népszokások

A magyar egy erősen népszokásos nép. Ha ilyen szót nem hallottál még sosem, az nem a Te hibád, mert most született meg. Amikor ez
NextStop_fozoklub

Next Stop Főzőklub – Paprikás krumpli édesburgonyából (videó)

Egyszer sikerült, akkor miért állnánk meg félúton? A sajtleves után – amit a stáb egy pillanat falt fel – ezúttal édesburgonyás paprikáskrumplit készítünk. A
NextStop_fozoklub

Next Stop Főzőklub bemutatja: Sajtkrémleves picit másképp (videó)

Főzni könnyű! Annyira, hogy még nekünk is sikerült. Ha érdekel, hogyan történt, kattints, és nézd meg. Ha van kedved, csináld utánunk. Kezdd például ott,
viamin

(lelki-) Vitaminpótlás ősszel, télen

Ahogy a bőrnek sem elég, ha télen kezdjük el az ápolását, úgy a testnek, pláne a léleknek is jót teszünk, ha a hideg, szürke,
osz

Kiránduljunk, de kicsit másképp!

Ahogy finoman ereszkedik a hőmérséklet, úgy emelkedik a bennünk a késztetés, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Már nem kockáztatjuk a hőgutát, a
NextStop_blog_cim

Egészséges szomjoltók házilag

Ha kitör a nyár, annak örülünk: lehet menni a strandra (végre tényleg lehet!), nagyokat kirándulhatunk, és párás szemmel bámulhatunk a naplementébe egy szál fürdőruhában.
NextStop_blog_cim

Egészséges szomjoltók házilag

Inni, inni, és inni Ha kitör a nyár, annak örülünk: lehet menni a strandra (végre tényleg lehet!), nagyokat kirándulhatunk, és párás szemmel bámulhatunk a
mozgas

15 perc mozgás az otthoni munkavégzés mellé

Bemelegítés Nagyon fontos, hogy az edzést mindig pár perc bemelegítés előzze meg. Mozgasd át az ízületeket, végezz fej- és törzskörzést, lazítsd ki a térded,
no

Ünnepeld meg, hogy Nő vagy!

Ugye neked sem jut soha időd magadra? Mindig eldöntöd, hogy „mostmártényleg” te következel; aztán az elintéznivalóid sorában mégis az utolsó utáni helyre kerül az,
tel

Téli sportok, amiket egyszer ki kell próbálni

Jéglabda (bandy) A bandy a világ egyik leggyorsabb „jeges” labdajátéka, és leginkább úgy jellemezhető, hogy a jégkorong, a gyeplabda és a foci keverékéből álló
kari

Karácsonyi rituálék, ihletadó ünnepi szokások

Karácsonyfa Az ünnep klasszikus momentuma, a karácsonyfa felállítása és díszítése német nyelvterületen jelent meg először a XVI-XVII. században, és nálunk máig elengedhetetlen dekorációs kelléke
muzli

Fedezd fel az ősz ízeit! – bogyók, magok, gumók az asztalon

Míg nyáron a legtöbb gyümölcshöz és zöldséghez könnyen hozzájuthatsz a helyi termelőktől, késő ősszel – télen viszonylag kicsi a választék, érdemes ilyenkor a hosszan
halloween

Ettől lesz mágikus az idei Halloween – 5 tipp a készülődéshez, programokhoz

Póklámpások Kisebb dísztökökből és fekete zsenília drótokból készítsetek pókocska mécseseket! Az a legbiztonságosabb, ha elektromos mécsest raktok a tök belsejébe, nehogy kigyulladjon valami a
divat

Így dobd fel a ruhatárad! – őszi divat trendek

Azon már meg sem lepődünk, hogy a trendek időről időre újra felbukkannak. Ezért is selejtezz nagy körültekintéssel az éppen nem hordott ruhadarabok közt, mert
gyumi

A legjobb nyári vitaminforrások-zöldség-gyümölcs kisokos

Zöldségek   A paradicsom az egyik a legkedveltebb zöldség, egyúttal talán a legegészségesebb is: C-vitamin tartalma viszonylag magas, emellett jó kálium- és béta-karotin-forrás. A
iszi

5 tipp a nyári hőség átvészeléséhez

Szellőztess okosan! Reggel és este  akár 10 fokkal is hűvösebb lehet, mint a napi maximum. Ha tudsz, csinálj kereszthuzatot, de az ajtókat, ablakszárnyakat mindenképpen
camp

Mi legyen a gyerekkel? – A legjobb nyári táborok

Sokféle szempont szerint keresgélhetünk, de legjobb talán az, ha gyermekünk érdeklődési körére alapozunk, olyan tábort választunk, ami nem lesz teljesen idegen neki. A társaság,
nyar2

Így készülj fel a gondtalan vakációra!

Kikapcsolódás csöppséggel Egy apróság szinte mindenhol jól tudja érezni magát: legyen vízpart, lehetőleg élménymedence, egy kis arcfestés és kézműveskedés. A megszokott napirend főbb elemein
nysport

Ki a szabadba! Íme a 3 legjobb mozgásforma áprilisban!

Slackline Biztosan láttál már olyan videót, ahol valaki, ugrál, sétál, trükköket mutat be egy kifeszített, ruganyos kötélen. Ez a Magyarországon még kevéssé ismert, de
kert

5+1 tipp, amivel formába hozhatod a növényeid! – Kertészkedés tavasszal

Mulcsozz! A megfelelő talajtakarással megelőzheted a gyomok kifejlődését, de egyúttal a mulcs kiegyenlíti a talaj hőmérséklet-ingadozását, és javítja a vízgazdálkodását is. Érdemes alaposan átgondolni,
farsang

Így búcsúznak a téltől itthon és a nagyvilágban! – Farsangi szokások

Az időszak elnevezése német nyelvterülethez köthető, a „Fastenschank”, azaz „böjti kocsma” szó, amely többszörös szókapcsolat és átalakulás után nyerte el mai „farsang” formáját. Ez
lakber

Kövesd a trendeket az otthonodban is! – 2019-es ötletek a lakberendezésben

Ismerjétek meg, hogyan gondolkoznak a szakemberek otthonainkról 2019-ben! Szó lesz bútorokról, kiegészítőkről, színekről és stílusokról egyaránt. Ahogy az elmúlt években, idén is egyre nagyobb
blog033

Egészséges sütemények karácsonyra

A karácsony lényege az együtt töltött idő, a meghittség és a szeretet – de azért mind tudjuk, hogy az ajándékok és a finom ételek
blog032

DIY karácsonyi dekoráció

Évek óta nem volt fehér karácsonyunk, idén ráadásul különösen hosszúra nyúlt a kora őszi idő – hogyan érd el mégis, hogy magával ragadjon az
blog031

DIY adventi kalendárium – 5 szuper tipp házilag!

Te hogy éled meg az adventi időszakot? Napról napra számolsz vissza, mint gyermekkorodban, vagy inkább az egész a rohanásról és a készülődésről szól? Akármelyik
blog030

5 szuper vitaminforrás a téli időszakra

1. Sült körte és sült alma Klasszikusan sült húsok mellé szokták ajánlani ezeket a gyümölcsöket, azonban ropogósra sütve önállóan is mennyei csemegét nyújtanak a
blog029

Így tűnjetek ki a tömegből Halloweenkor – 5 szuper öltözék az idei bulira!

1. Ha szeretnétek vidámságot csempészni a halloweeni buliba, vagy ha épp éhesen gondolkoztok a jelmezen, öltözzetek kedvenc ételeknek! Rengeteg egyszerűen megvalósítható ötletet találhattok –
blog0278jpg

Ezért vegyél idén ősszel is sütőtököt – 5 kreatív felhasználási mód

Mit értünk az alatt, hogy „kívül-belül”? Egyrészt érdemes fogyasztani, hiszen jó íze mellett számos jótékony élettani hatással is bír: jót tesz a látásnak, segíti
blog027

Így válasszunk különórát a gyerekeknek

Az új tanév egyben azt is jelenti, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba: a gyerekek reggel iskolába mennek, délután házi feladatot írnak és tanulnak.
blog026

Szeptemberi bakancslista – 5+1 dolog, aminek még bele kell férnie a jó időbe!

Vágjatok neki a természetnek! Nyáron a fullasztó melegben kevésbé kellemes kirándulni, nem is lehet igazán a táj szépségére koncentrálni. Most itt a tökéletes idő
blog025

Így készülj az iskolakezdésre – 5 dolog, amit szerezz be időben

Nézzük, melyek azok a dolgok, melyeket így is, úgy is be kell szereznünk, de ráadásul még örömet is szerezhetünk velük a kicsiknek! 🙂 1.
blog0244

Így könnyítsd meg a munkába való visszatérést nyaralás után – 5+1 dolog, amit tarts szem előtt

Hónapok óta vártad már a nyári szabadságot, aztán mintha egy perc alatt elmúlt volna az egész és újra az irodában találod magad? Mielőtt rástresszelnél
blog023

5 kellék, ami nélkül nem piknik a piknik

Ha tehetnénk, nyáron az egész napot a természetben töltenénk. Te is így vagy vele? Ha igen, akkor ez a blogcikk Neked szól! Segítünk Neked
blog022

Így kapcsolj fesztivál üzemmódra: 6 alapdarab, ami nem hiányozhat a túlélő-szettedből!

Bármennyire is felkészült vagy, mindig a helyszínen jössz rá, hogy kifelejtettél valamit a fesztiválozós bőröndödből? Szerezd be a következő alapkellékeket, és nem érhet kellemetlen
blog021

A jóga előnyei

A JÓGA AZ EGYIK OLYAN EDZÉSMÓDSZER, MELY AZ EGÉSZ TESTED MEGMOZGATJA. DE A TESTEN KÍVÜL MENTÁLISAN IS VAN EDZÉSÉRTÉKE. A PÓZOK ÉS MOZDULATOK SEGÍTENEK,
blog020

Tökéletes fürdőruha minden alakra!

Mindannyian mások vagyunk, ez pedig nem csak jellemünkön, de testalkatunkon is meglátszik. A tökéletes fürdőruha kiválasztása érdekében viszont négy csoportba osztottuk az alkatokat •
blog019

Imádjuk az epret!

1. Epres muffin recept Már alig vártuk, hogy elérkezzen az eperszezon és most, hogy itt van, adunk néhány tippet, hogyan varázsolhatjátok édessé mindennapjaitokat eperrel!
blog018

Családi programok a Next Stop ajánlásával! Ezeken a helyeken az egész család jól érezheti magát!

1. Normafa Nyáron és télen is túlzottan frekventált hely, épp ezért nem is kedveljük annyira. De például egy hétfő délelőttön, amikor itt jártunk, egészen
blog017

ANYÁK NAPI TIPPEK

Bár az év minden napján érdemes köszönetet mondani édesanyáinknak mindazért, amit értünk tesznek, van egy különleges nap az évben, amikor minden róluk szól. Ha
blog016

LEGYEN MINDEN NAP A FÖLD NAPJA!

Bár 28. éve fordítunk kiemelt figyelmet Magyarországon Földünkre, a teendőink egyre csak gyarapodnak. Ezzel a pár tippel Te is csökkentheted biológiai lábnyomod! 1. HAGYD
blog015

Tippek húsvétra

A tavaszi szünet jó alkalom arra, hogy összehozza a családot. A húsvéti közös készülődés pedig mindig izgalmas feladatnak bizonyul, ki-ki saját tehetsége és kreativitása
blog013

Tippek kuckózáshoz

A meteorológiai tavasz még elég messze van, és bár nagyon várjuk már, a jóidőre várnunk kell. A szürke téli estéken pedig a legjobb társ
blog014

Így varázsolj tavaszi hangulatot otthonodba!

Egy ilyen végtelennek tűnő január után még jobban áhítozunk a tavaszi napsütésre, mint valaha. Nem csak a természet, de ruhatárunk és lakásunk is új
blog0040

4+1 dolog, ami nem hiányozhat a téli szettbőll!

Eddig késett a téli időjárás, de úgy tűnik, most végre megérkezett! Röpködnek a mínuszok, esik a hó, a járókelők óvatosan lépdelnek a járdán, az
blog011

Fogadalmak helyett – A legjobb praktikák, hogy 2018 a teljesség éve legyen!

A szokásos menetrend: új év, új fogadalmak, februárban pedig már arra sem emlékszünk, hogy mi volt egyáltalán a terv. Ismerős helyzet? Sok esetben túlságosan
blog010

5 dolog, amit ha kihagytál, idén meg bepótolhatsz!

Karácsony estéjén már túl, de még mindig 2017-ben vagyunk, a szokásos év és létösszegző bejegyzések helyett egy kis aktivitásra buzdítunk mindenkit! Összeszedtünk pár dolgot,
blog009

Ajándékpara helyett ‒ 10 meglepi, amivel nem lőhetsz mellé

Karácsony ünnepe elsősorban a szeretetről, családról, szeretteinkről szól, ehhez kapcsolódik az ajándékozás, ami tulajdonképpen a szeretet kifejezésének egy módja. Sokszor viszont az ajándékozás már
blog007

Fantasztikus unaloműző játékok semmittevés helyett!

Biztosan sokunk számára ismerős a helyzet, amikor éppen nincs mit tenni, minden teendővel elkészültünk, esetleg pár perc pihenőt szavaztunk magunknak, de már végigpörgettük a
blog008

10 olcsó és egyszerű DIY karácsonyi dekoráció!

Habár még jócskán előttünk van karácsony ünnepe, ettől függetlenül nem árt, ha idejében elkezdjük a dekorálást! A készülődés alatt persze ne kötelező, erőltetett programokat
blog006

Kellemeset a hasznossal – 5 tennivaló tél előtt

Az ősz bizonyos értelemben számadás, bizonyos szempontból pedig felkészülés. Számot adunk az eddig történekről, felkészülünk a télre, begubózunk, rákészülünk a meghitt estékre. Előtte persze
blog005

A felejthetetlen szülinapok 5 alapszabálya!

Születésnapi köszöntések, ajándékok, meglepetésbulik, ezek bizony megosztó témák. Van, aki zavarba jön, ha felköszöntik, legszívesebben elbújna mindenki elől, de akad olyan is, aki szinte
blog004

Kötelező olvasmány helyett – 10 szuper könyv kiskamaszoknak

Talán mindenkiben él még az emlék, vagy legalábbis dereng, amikor fogcsikorgatva átküzdi magát az Egri csillagok végtelennek tűnő oldalain, aztán kiderül, hogy még az
blog003

Ne felejtsd otthon az egészséget! – 5+5 szuper tipp uzsonnára

Az örök kérdés: mit egyen a gyerek? A reggeli, ebéd és vacsora jobb esetben magától értetődik, de mi a helyzet az uzsonnával? Kell, nem
blog002

Szeptember az igazi szilveszter — 5 őszi változás, amire jobb, ha felkészülsz!

Decemberről januárra virradó éjszakát össznépileg mindig jól megünnepeljük, megtesszük fogadalmainkat az elkövetkező évre, aztán így vagy úgy, de minden megy tovább a maga módján.
blog001

Kikapcsolódni társaságban — Tuti társasjátékok a partra vagy a parkba

Előző cikkünkben szót ejthettünk volna a strandolás egyik alaptartozékáról: a társasjátékokról, végül mégis arra jutottunk, hogy egy teljes posztot érdemel ez a témakör. Legyen
strand

Strandolás a legfelsőbb szinteken – Kihagyhatatlan strandkellékek és kütyük

Strandolni sokféleképpen lehet: ebéd után gyorsan leszaladva-éppen megmártózva, egész nap kint fekve-bóbiskolva, egy pillanatra sem megállva-sportolva vagy zenét hallgatva-barátokkal sörözve. Ehhez illően rengeteg strandkelléket
nyar

A nyár indiai szemmel, avagy mihez kezdjünk a hőségben?

Bizonyára sokan vagyunk, akik a nyár beköszöntével szinte pánikszerűen rohanunk a strandra vagy legalább egy jól elsötétített, légkondicionált szobába. Az indiai néphagyomány szerint a

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás