Valentin napi ajándék ötletek

A Valentin nap világszerte a szerelmesek ünnepe, ez kikerülhetetlen tény. Méghozzá igencsak megosztó esemény: míg sokan lelkesen készülnek rá, mások ellenzik, mondván, ne csak ezen az egyetlen napon tüntessük ki figyelmünkkel a számunkra legfontosabb személyt. Bár mindkét oldal érveit megértjük, mi most mégis azoknak fogunk kedvezni, akik alig várják a Valentin napot, és szeretnének igazán szívmelengető ajándékkal készülni a Kedvesüknek.

A kapcsolat kezdetén még széles skálán mozog az ajándékötletek listája, hiszen friss a szerelem, és a kreativitás ilyenkor szárnyal. Azonban a sokadik „kötelező” ünneplés után könnyen belefuthatunk egy vörös rózsa – csoki – romantikus vacsora kombóba. Szóval, ha már sok-sok éve együtt vagytok és nincs több ötletetek, akkor az alábbi pár tipp biztosan a segítségetekre lesz majd.

 

Vászonkép, hogy a legfontosabb emlékek mindig szem előtt legyenek

Egy igényesen elkészített vászonkép mindig jó választás. A kedvenc közös fotótok, egy számotokra emlékezetes helyszín a nappali vagy a hálószoba dísze lehet – és nem utolsósorban az év többi napján is segít az unalmas reggeleket könnyebben átvészelni, hiszen akárhányszor rápillantotok, mindig jobb kedvetek lesz. Ez egy igazán személyes ajándék, ami tényleg csak kettőtökről szól, és mindig mosolyt csal az arcotokra.

 

Emlékeztesd az év minden napján arra, hogy szereted!

A következő tippünk azoknak szól, akik komolyan gondolják a „ne csak egy napig tartson a figyelmesség” gondolatot. Akik azt szeretnék, hogy a Kedvesüknek lehetőleg minden napja jól induljon.

Írj rövid üzeneteket, vicces dolgokat, kedves figyelmességeket egy-egy kis papírlapra, tekerd fel és kösd össze egyenként őket, majd rendezd egy üvegbe az összeset! (Az üveg mérete a papírlapok mennyiségétől függ majd, érdemes a szellemi alkotással kezdeni a folyamatot. Persze ha marad hely, néhány csokival vagy színes cukorkával feldobhatod az üveg tartalmát. 😉) Az üvegből kihúzott napi üzenet emlékezteti, mi mindent szeretsz benne, mit tartasz fontosnak kettőtök kapcsolatában. Ez egy olyan gesztus, amire mindig emlékezni fog, és az egész napját szebbé teszed – nap mint nap.

 

Apró figyelmességek, egész nap

Nem feltétlenül kell kézzel fogható ajándékokra gondolni a Valentin nap hallatán, hiszen a szeretet sokszor a tetteken keresztül mutatható ki leginkább. Gondolj rá egész nap, és lepd meg Őt apró figyelmességekkel! Süsd meg a kedvenc sütijét, hagyj üzenetet a reggeli kávé mellé, teremts meghitt hangulatot vacsora közben, nézzétek meg összebújva az Ő kedvenc filmjét… Garantáltan boldog pillanatokat szerzel így Neki.

 

Szökjetek meg kicsit a világ elől!

Sokan úgy gondolják, hogy egy közös élmény mindennél többet jelent, hiszen erre örökké emlékezni fog az ember. Valentin napra szervezz le egy egész napos programot, ami tényleg csak kettőtökről szól! Legyen szó egy egynapos wellnessről vagy egy közös masszázsról, a lényeg, hogy olyan programot válassz, ami mindkettőtök számára felhőtlen kikapcsolódást, feltöltődést jelent!

Egész évben rohan az ember, mindig van valami, amit el kell intézni vagy sok a tennivaló, éppen ezért sokszor nem jut minőségi idő a másikra. Pótoljátok ezt be! Mobilokat kikapcsolni, problémákat félretenni, és indulhat a pillanat megélése!

 

 

+1 tipp, ha nem vagy romantikus alkat

A Valentin nap mindig rózsaszín ködben úszik, ilyenkor minden tele van piros szívekkel, virágokkal és tömérdek romantikával. Ez nem jelenti azt, hogy Ti is csak így ünnepelhettek. Csináljátok azt, ami számotokra ünnepivé teszi ezt a napot! Ha inkább túráznátok egyet a hegyekben, vagy a rég halogatott bowlingozással lépnéd meg a Párodat, rajta, ne habozzatok, kalandra fel! A lényeg, hogy ez a nap Rólatok szóljon!

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

blog012

Így varázsold tökéletessé a Valentin-napot!

Hamarosan itt van az év egyik, ha nem a legmegosztóbb ünnepe: Valentin-nap. Sokan még csak hallani sem akarnak róla, de van, aki régóta készül
blog009

Ajándékpara helyett ‒ 10 meglepi, amivel nem lőhetsz mellé

Karácsony ünnepe elsősorban a szeretetről, családról, szeretteinkről szól, ehhez kapcsolódik az ajándékozás, ami tulajdonképpen a szeretet kifejezésének egy módja. Sokszor viszont az ajándékozás már
blog005

A felejthetetlen szülinapok 5 alapszabálya!

Születésnapi köszöntések, ajándékok, meglepetésbulik, ezek bizony megosztó témák. Van, aki zavarba jön, ha felköszöntik, legszívesebben elbújna mindenki elől, de akad olyan is, aki szinte

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás