Kiránduljunk, de kicsit másképp!

Ahogy finoman ereszkedik a hőmérséklet, úgy emelkedik a bennünk a késztetés, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Már nem kockáztatjuk a hőgutát, a kiszáradást, leégést, ha nagyobb túrára vállalkozunk. Persze jó eséllyel nem csak mi vagyunk ezzel így, hanem még nagyon sokan. Vagyis nem mindegy, merre, hogyan túrázunk, ha a vírusveszélyt is komolyan akarjuk venni.

Ha így közelítünk a kérdéshez, elsőre a kevésbé ismert kirándulóhelyek tűnnek a leglogikusabb választásnak. Persze a titkos célpontja mindenkinek lakóhelye szerint más és más. És szerintünk nem is itt van a kutya elásva. Valójában ugyanis az ismertebb kirándulóhelyek, túracélpontok is jó választást jelenthetnek, ha kicsit módosítunk a berögzült szokásainkon. Vannak “automatikusan működő” helyek is persze, hiszen ha a budapesti libegőt választjuk, a távolság a sorban állás után garantált: a kosarak elég messze libegnek egymástól, odafent pedig már könnyű szétrebbenni.

De maradjunk a szokásainknál. Lássuk be, mind szeretünk a lehető legközelebb parkolni az úticélhoz. Változtassunk! Álljunk meg nyugodtan messzebb, ahol a parkolóhelyekből is valószínűleg nagyobb lesz a kínálat, és sétáljunk többet. Végtére is ezért jöttünk, nem igaz? Ezen kívül, kell-e nekünk a büfémániánkat táplálni, amint egy SÖR/ÜDÍTŐ/VIRSLI feliratú bódét megpillantunk? Ha kulacsban hozzuk az innivalót, és hátizsákban az energia visszanyerését szolgáló elemózsiát, nem csak kisebb kockázatot vállalunk, de pénzt is megtakaríthatunk. Ha busszal, vagy más tömegközlekedési eszközzel tervezzük megközelíteni a kirándulóhelyeket, gondoljuk végig, mikor van kisebb tömeg, és ha kell, keljünk korábban, vagy maradjunk kicsit tovább kint, hogy az oda- és a visszautat is kisebb tömegben tehessük meg.

Az idő ragyogó egy kisebb vagy nagyobb kiránduláshoz. Ha picit, csak egy icipicit módosítunk a szokásainkon, az úticélon már lehet, hogy nem is kell. Ettől még örömmel fogadjuk a titkos, alig ismert kirándulóhelyeket, látnivalókat olvasóinktól, az ország bármely pontjáról. Vigyázat! Lehetséges, hogy ezeket egy későbbi cikkben megosztjuk a többiekkel, és akkor már nem lesznek olyan titkosak…

Kapcsolódó bejegyzések

nyar2

Így készülj fel a gondtalan vakációra!

Kikapcsolódás csöppséggel Egy apróság szinte mindenhol jól tudja érezni magát: legyen vízpart, lehetőleg élménymedence, egy kis arcfestés és kézműveskedés. A megszokott napirend főbb elemein

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás