Hurrá, itt a Gyereknap!

„A gyermekeknek biztonságra, védelemre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni, és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik.” – William Blake

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített Egyetemes Gyermeknap (Universal Children’s Day) intézménye. A nemzetközi és az egyetemes gyereknap összemosódott az évek alatt, és bár hivatalosan mindkettő létezik, ünnepelni csak a nemzetközi gyereknapot ünnepeljük.

Magyarország már 1906-ban megtartotta első Gyereknapját az Országos Gyermekvédő Liga szervezésében, aztán 1931-től nem is csak egy nap, hanem egy teljes hét volt a kicsiké, amelynek megtartása azonban a második világháború kezdetével elmaradt. Az idők során a hét napból egy lett, május utolsó vasárnapja.

A szülinapi zsúrokat és a karácsonyt leszámítva, talán a gyermeknapot várják a legjobban a kicsik, hiszen ez a nap kizárólag róluk szól. Vidám kacajok, vattacukor, vásári forgatag és játékok mindenütt.

 

 

 

Gyereknap a nagyvilágban

Bár a gyermeknap ünnepének dátuma szinte országonként változó, a tartalma világszerte azonos: rávilágít a gyerekek életének, egészségének védelmére, jólétére, az őket illető jogok tiszteletben tartására, és természetesen arra, hogy szeretni kell őket.

 

Törökország

Törökországban április 23-a a Nemzeti függetlenség és a gyermekek napja; nem véletlen egybeesésről van szó, már az 1920-as években is úgy tartották, a gyerekektől függ a nemzet jövője, az ő feladatuk a szabadság és az autonómia megőrzése. A gyerekek erre a napra helyet kapnak a parlamentben, és lehetőségük van szimbolikusan egy napig kormányozni az egész országot. Az oktatási intézményekben ünnepségeket szerveznek, a gyerekek zenés-táncos műsorokkal készülnek, és mindenhol gyermekfesztiválok várják az apróságokat.

 

 

Japán

Japánban az év ötödik hónap ötödik napján ünneplik a gyereknapot. Ilyenkor a japán gyerekek hagyományosan szamuráj-csákókat készítenek, a házban pedig híres harcosok és egyéb hősök bábuit helyezik el.  A családok színes, ponty alakú papírsárkányokat és zászlókat röptetnek a szélben. Ez azt az erőt és kitartást jelképezi, amit a gyerekeknek kívánnak – a legenda szerint a ponty addig úszott árral szemben, míg sárkánnyá változott. Tokióban Gyerekolimpiát is rendeznek, melynek több ezer résztvevője van.

 

 

Mexikó

Mexikóban a gyereknapot április 30-án ünneplik. Különféle rendezvények várják a gyerekeket, ahol játékokkal, ételekkel, szórakoztató túrákkal járnak a kicsik kedvében. Az iskolai tanítást felváltják a nagy bulik, ahol a repülő szalagok, pinaták, élőzene és bábelőadások kapják a főszerepet.

 

 

Thaiföld

Minden január második szombatján tartják Thaiföldön a gyereknapot. Az ünneplésükkel arra ösztönzik őket, hogy tisztában legyenek fontosságukkal és a társadalom iránti felelősségükkel, hiszen őket tartják a nemzet legértékesebb forrásának. Ezen kivételes napon az ifjak ingyen léphetnek be kalandparkokba, állatkertekbe, kormányhivatalokba.

 

Csömöri programajánló

 

 

Gyereknap a horgásztónál

Május 29-én, vasárnap 10:00-17:00 között várják a családokat, de legfőképp a Gyereknap főszereplőit, a gyerekeket a csömöri horgásztónál. A jókedv garantált! Kellemes környezet, jó levegő, klassz programok – kell ennél több?

Egy kis ízelítő: kenuzás a tavon, íjászkodás, tűzoltóautó bemutató, kézműves és barkács foglalkozások, ismerkedés a kutyamenhely lakóival, arcfestés és csillámtetoválás, diafilmvetítés, játékos sportversenyek… és még számos más program.

Játékra fel!

Kapcsolódó bejegyzések

jatek

Idegeskedés helyett – avagy ötletek a gyerekek otthoni lefoglalására

Úgy szép az élet, ha zajlik – tartja a mondás. Ezzel a legtöbb ember egyet is ért, azonban a (kis)gyermekes családok felnőtt tagjai sokszor
nyar2

Így készülj fel a gondtalan vakációra!

Kikapcsolódás csöppséggel Egy apróság szinte mindenhol jól tudja érezni magát: legyen vízpart, lehetőleg élménymedence, egy kis arcfestés és kézműveskedés. A megszokott napirend főbb elemein
blog003

Ne felejtsd otthon az egészséget! – 5+5 szuper tipp uzsonnára

Az örök kérdés: mit egyen a gyerek? A reggeli, ebéd és vacsora jobb esetben magától értetődik, de mi a helyzet az uzsonnával? Kell, nem

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás