(lelki-) Vitaminpótlás ősszel, télen

Ahogy a bőrnek sem elég, ha télen kezdjük el az ápolását, úgy a testnek, pláne a léleknek is jót teszünk, ha a hideg, szürke, fényszegény hónapokra már ősszel elkezdjük a felkészítését. Igen, a lelkünknek is szüksége van a vitaminokra, nyomelemekre, csak ebben az esetben ezt másképp hívjuk.

De ne szaladjunk előre. Cikkek, internetes szakértői írások tömegét találod a test őszi, téli karbantartásáról, az immunrendszerünk trenírozásáról. Kell-e egy negyvenhetedik blogbejegyzés erről a kérdésről? Ráadásul kinek kedvezzünk az írásunkkal? A kamaszoknak? A változó korban lévő uraknak és hölgyeknek? A sportos életet élő harmincasoknak? A kedves, életvidám, de kicsit nehezen mozgó nagymamáknak, nagypapáknak? Ahány ember, annyi vitaminigény. Bár vannak általános szabályok, mindenkinek a saját életszakasza és -ritmusa, no meg elvárásai ismeretében érdemes a roborálást is megterveznie. Ehhez az internet, vagy még inkább egy dietetikus személyre szabottan tud professzionális segítséget nyújtani.

Mi úgy hisszük, hiába a tökéletes vitaminpótlás, a ragyogóan összeállított étrend, ha a lélek belül búsul. Márpedig – és az eddigi évek tapasztalata is ezt mutatja – egyszer csak ránk zuhan a szürkeség, ami kisebb-nagyobb szünetekkel tavaszig itt is marad. Ha a nap nem mosolyog ránk, nem marad más, nekünk kell mosolyogni. Könnyű mondani, igaz? Igen, de ne felejtsük el, hogy ezt a blogbejegyzést is egy emberi lény írja. Vagyis ugyanabban a cipőben jár, mint a kedves olvasó. Szóval a mosoly. Nem a bárgyú vigyorra gondolunk itt. Nem is az erőltetett vicsorgásra. Azt a mosolyt időzzük itt fel, amelyik szívből jön. De a szívből csak úgy tud bármi “szivárogni”, ha annyira feltöltjük, hogy másnak is juthasson belőle. Erre számos praktika létezik – világnézet és életszemlélet függvényében. Mindenkit arra kérünk, lazán, hátradőlve olvassa a továbbiakat, és csak annyit vegyen komolyan belőle, amennyit meggyőződése szerint el tud fogadni. A többit egyszerűen engedje el.

Aki spirituális, vagy nem idegenkedik tőle, annak remek megoldás a hajnali (reggeli?) meditáció: ehhez elég fél órával korábban kelni, és találni a lakásban egy nyugodt, gyertyafényes sarkot. Itt elmerenghetünk az életünkben fellelhető örömteli dolgokról, és rendet tehetünk a szívünkben, elménkben minden nap elején. Olyan lesz, mint egy frissítő zuhany. Csak épp a lelkünknek.

Más lehetőség – ami nem zárja ki az előbbit – az olvasás. Mindig rohanunk valahova, mindig csinálni kell valamit. Ha mégis marad fél óránk “csak úgy”, akkor jön a telefonos görgetés, vagy a tévé bámulása. Pedig annyi, de annyi jó könyv van a világban. Ne feledjük: ha a világirodalom óriásai nem szórakoztatnak, és a ponyva is hidegen hagy, még mindig milliószám találhatunk főzős, pszichológiai, párkapcsolati, állatos, vagy éppen kertészkedős témájú könyvet, vagy a lakberendezésről, autószerelésről, országokról, emberekről, gyerekekről, vagy bármiről készült írást. Valami biztos kedvünkre lesz! Válasszunk bátran – nem törődve a vélt, vagy valós elvárásokkal – és látni fogjuk: beletemetkezni olyan öröm lesz,  ami a szívet csordultig tölti minden alkalommal.

A végére hagytuk a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb töltődést: keressük a kapcsolódást szeretteinkkel, ismerőseinkkel. Egy avar rugdosós délután a gyerekekkel az erdőben, egy közös vacsora a barátokkal, netán egy romantikus séta a városban a párunkkal, de még a labdadobálás a kutyával is mind-mind a szív akkumulátorait töltik.

Szóval az idő olyan, amilyen. Nem ettől lesz rossz- vagy jókedvünk. Hanem attól, ahogyan megéljük. Vagyis – és ez talán ismerősen hangzik majd – rajtunk múlik, hogy a szürkeséget látjuk, vagy azt észre sem vesszük, és élünk tiszta erőből ilyenkor is.

 

Kapcsolódó bejegyzések

no

Ünnepeld meg, hogy Nő vagy!

Ugye neked sem jut soha időd magadra? Mindig eldöntöd, hogy „mostmártényleg” te következel; aztán az elintéznivalóid sorában mégis az utolsó utáni helyre kerül az,
muzli

Fedezd fel az ősz ízeit! – bogyók, magok, gumók az asztalon

Míg nyáron a legtöbb gyümölcshöz és zöldséghez könnyen hozzájuthatsz a helyi termelőktől, késő ősszel – télen viszonylag kicsi a választék, érdemes ilyenkor a hosszan

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás