Fényes megoldás!

Napelemrendszer Székesfehérváron, a Next Stop Üzletközponton

Manapság szinte minden az energiatakarékosságról vagy a fenntarthatóságról szól. A Next Stop Üzletközpont tulajdonosaként és üzemeltetőjeként mi mind a kettőt régóta fontosnak tartjuk, tehát számunkra ez a szempontrendszer nem újkeletű. Nem most kezdtünk ezzel foglalkozni: már korábban is számos olyan fejlesztést eszközöltünk, amely ezt támogatja (pl. energiatakarékos lámpák felszerelése, hőmérséklet-optimalizálás, növények ültetése).

2023. február 9-én átadásra került székesfehérvári üzletközpontunk saját napelem rendszere. Külön büszkeség, hogy kizárólag önerőből fejlesztettük, és a projekt így is rekordidő alatt készült el. Jelentősége nem csekély, hiszen a közel 2500 m2-nyi területen elterülő 1200 m2 napelemfelület előreláthatóan megközelítőleg 280 MWh elektromos áramot képes termelni évente. Ez hatalmas mennyiség, de ne feledjük, egy bevásárlóközpont energiaigénye sem csekély. Ezért örültünk az elsődleges kalkulációknak, amelyek szerint a létesítmény éves fogyasztásának akár 40%-át is képes lesz fedezni a beruházásunk.

Hitünk szerint a napelemrendszernek köszönhető előnyöket, a már meghozott szabályok további betartásával és betartatásával, a környezettudatos, és energiatakarékos működéssel tudjuk teljessé tenni.

Bízunk benne, hogy a megújuló erőforrások felhasználásával valóban tettünk egy lépést egy élhetőbb, fenntarthatóbb világért. Hisz tudjuk: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” (David Brower, környezetvédelmi aktivista)

   

    Üzleteink számára is fontos a környezettudatosság!

 

Bolygónk egyszeri és megismételhetetlen, és a mi felelősségünk, hogy milyen állapotban adjuk át azt a következő generációknak. Minden vásárlás egyben döntés is, amelynek hatása van a környezetünkre, így szeretnénk minél szélesebb kínálatot nyújtani a fenntartható termékekből. Fedezze fel a drogéria környezetbarát termékeit a dm üzleteiben és az Online Shopban!

 

A székesfehérvári üzletünket, a többihez hasonlóan, pár éve energiatakarékos világítási rendszerrel szereltük fel, amely a komfortosabb megvilágításon túl fenntarthatóbb megoldást is jelent. Emellett a korábbi papír alapú ármegjelenítő eszközeinket elektronikusra cseréltük, jelentős mennyiségű papírt és nyomtatófestéket megtakarítva ezáltal.

 

Vásárolj tudatosan a Hádából! Tudtad? Ha a használtruha vásárlása mellett döntesz, a természet védelméhez is hozzájárulhatsz!

 

Bár szeretjük a kocsikat, a környezetbarátabb közlekedési eszközt kedvelőkre, a kerékpárosokra is gondoltunk. Autós felszerelések mellett ezért a kétkerekű járművekhez is rengeteg tartozékot kiegészítőt találnak vásárlóink nálunk. Aki pedig a kettőt kombinálni szeretné, számos bicikli szállító közül választhat.

 

Az Oázis Kertészetben a növények megismerésén keresztül a természet szeretetére nevelünk. A nálunk kapható zöldségpalántákkal, gyümölcstermő fákkal és cserjékkel, friss fűszernövényekkel mindenki megtapasztalhatja az otthon termesztett egészséges bio élelmiszerek előnyeit is.

 

 

Folyamatosan keressük a módját annak, hogyan csökkenthetjük környezeti hatásainkat tevékenységünk minden területén. Ruházati osztályunkon ezért biopamutból, újrahasznosított poliészterből készült termékekkel, háztartási osztályunkon pedig különböző környezettudatos alapanyagok felhasználásával készült cikkekkel várjuk vásárlóinkat.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás