Mik meg nem történtek karácsony tájékán!

Karácsonykor a faállítás, az ajándékok csomagolása, a menüvel való bíbelődés, és a szaloncukrok gyerekektől való védelme tölti ki a gondolatainkat, és az időnk jelentős részét. Pedig – hiszed, vagy sem – voltak a világtörténelemben sokan, akiknek ilyenkor teljesen más programjuk volt.

Nem kell messzire menni. Rögtön itt van Vajk, közismertebb nevén I. István királyunk, akit egyes források szerint éppen 1000 december 25-én koronáztak meg. Ez azért nem egy nyakkendő, lássuk be. Nem is cserélte vissza januárban, így ez a karácsony meghatározó eseményt hozott a magyar történelemben.

Ha kicsit… Hm… Sokkal messzebbre tekintünk, volt egy másik karácsony is, ami örökre megváltoztatta a világot. 1492 decemberében érte el Kolumbusz Kristóf – a megmaradt hajóival – Haitit, ahol a híres Santa Maria zátonyra is futott. Roncsaiból erőd épült, melynek neve La Navidad lett. Mit is jelent ez…? Eláruljuk: karácsonyt! Ja, és így egy új földrész is rákerült ebben az évben a világ térképére. Kicsit tartósabb változás, mint a hóangyal a kertünk végében…

De térjünk vissza kontinensünkre! Ha nem hiszel az emberi jóságban, készítsd elő a zsebkendődet, mert kellemesen fogsz csalódni, ami pár könnycseppet is megérdemel: 1914 karácsonyán, az I. világháború első évében a katonák abbahagyták az öldöklést, és egy estére barátok lettek. Miért nem maradhatott így…?

Angliában épp idén lett 90 éves a hagyománya a karácsonyi királyi beszédnek. Figyelembe véve a 2022-es év egyik szomorú eseményét mi most nem a legelső rádiós beszédre, hanem az első tévé által közvetítettre emlékezzünk, amelyiken II. Erzsébet köszöntötte a népet, 1957-ben.

Reméljük, nem tiszteletlenség, ha megemlékezünk még ebben az évben történt korszakalkotó eseményről: egy 17 éves srác megkapta első dobfelszerelését. Később Ringo Starrként ismerhettünk meg a Beatlesben. A folytatást tudjuk…

Na, akkor menjünk újra messzebbre. Sokkal messzebbre. Nézz fel az égre, és láthatod, hogy 1968 karácsonyán honnan érkezett az évszázad egyik legkülönlegesebb üdvözlete. Mivel pont karácsony este állt az Apollo-8 Hold körüli pályára – többek között – ezen a napon is közvetítettek mozgóképet az űrhajóról, és a Bibliából olvastak fel. Világnézettől függetlenül lehet abban valami felemelő, ha az ember a Földre letekintve Istenről elmélkedik.

Na, de vissza a bolygónkra! Ahogy közeledünk a jelenhez, ismerős témába botlunk: 1990 karácsonyán tesztelték először az internetet. Ugye, milyen furcsa, hogy milyen sokáig élt az emberiség net nélkül? Hiába fogta el a kardfogút annak idején, nem posztolhatta. Meg sem történt talán… Ezután még három évet kellett várni rá (nem a kardfogú, hanem 1990 után) és 1993-ban lett az internet mindenki számára ingyenes és elérhető. Ennek köszönhetően olvashatod el most ezeket a sorokat is.

Nem egy film premierjét időzítették karácsonyra. Most inkább le sem írjuk azokat, amelyekkel minden évben szembesülnünk kell. Álljon itt pár olyan, amelyeknek talán kevesebben ismerik a karácsonyi kötődését. 1962: Ne bántsátok a feketerigót! Gregory Peckkel, ami Oscar-díjat hozott neki. 1990: a Keresztapa harmadik része. 2002: Kapj el, ha tudsz. 2013: Wall Street farkasa. Jó, ezek közül nem sok olyan igazi karácsonyi családi film van. De attól, hogy nem fogjuk vicces pulcsiban az ovis gyerekekkel megnézni, még nagyszerű alkotások. És ők nyolckor úgyis lefekszenek…

 

Szóval karácsony. Kinek mit jelent ez az ünnep. Nem kell a Holdig repülni, vagy koronát, technikai vívmányt felmutatni ahhoz, hogy méltóképpen ünnepelhessük. Elég, ha szeretetteljes, fenyő- és bejgli illatú, csendes, békés. Olyan…
…karácsonyos!

Boldog Ünnepeket és Új Évet!

 

Forrás: Travelo

Képek forrása: Adobe Stock és Google

Kapcsolódó bejegyzések

DIY karácsonyi ajándékok, szívvel-lélekkel

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy a saját kézzel kreált ajándékok a legkülönlegesebbek, hiszen ezek mindig szívvel-lélekkel készülnek. Idén alkossátok meg Ti magatok azt, ami
blog031

DIY adventi kalendárium – 5 szuper tipp házilag!

Te hogy éled meg az adventi időszakot? Napról napra számolsz vissza, mint gyermekkorodban, vagy inkább az egész a rohanásról és a készülődésről szól? Akármelyik
blog013

Így kuckózz be tél végén!

A meteorológiai tavasz még elég messze van, és bár nagyon várjuk már, a jóidőre várnunk kell. A szürke téli estéken pedig a legjobb társ
blog008

10 olcsó és egyszerű DIY karácsonyi dekoráció!

Habár még jócskán előttünk van karácsony ünnepe, ettől függetlenül nem árt, ha idejében elkezdjük a dekorálást! A készülődés alatt persze ne kötelező, erőltetett programokat

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás