nextstop.hu/karacsonyfa-trendek-2020/
Next Stop

Karácsonyfa trendek 2020

2020. 12. 10.

Itt a piros, hol a piros? Avagy nézz a fára más szemmel!

Kétféle ember létezik a Földön. Az egyik, aki a karácsonyt csak le akarja tudni, és vágja a centit Vízkeresztig. Ő nem sok energiát fektet a díszítésbe: előkeresi a tavalyi, vagy épp 10 éves díszeket, ami nem tört el, azokat kiválogatja, kimegy utolsó pillanatban a piacra, megveszi a megmaradt fák közül azt, amelyiket be tudja úgy forgatni, hogy a látványos gallyhiány ne látszódjon, feldobálja rá a porlepte girlandokat, rátekeri a régi alig pislákoló égősort, felszórja az így-úgy épen maradt díszeket, és már le is dől a kanapéra olvasgatni, vagy tévézni. Mi őket is el tudjuk fogadni, hiszen nem vagyunk egyformák, de jelen írásunkban ők nem sok örömüket lelnék.

A másik csoporthoz szólnánk. Akik közül az igazán elszántak már nyáron úgy gyűjtik a tobozokat az erdőben, úgy teszik félre a diót, szárítják az ágakat, hogy lelki szemeik előtt a karácsonyi díszítés lebeg. Ők azok, akiknek ez az egész igazán fontos, akiknek akkor fürdik meg a lelkük a boldogságban, ha látják, ahogy a családtagok szeme bepárásodik a karácsonyfa láttán. Tudjuk: a változatosság gyönyörködtet. Legyen ezért itt három olyan fa díszítési ötlet, ha úgy tetszik, koncepció, amelyek közül lehet idén válogatni – attól függően, tavaly milyen színekben pompázott a szenteste.

Ha már a cím ezt ígéri, kezdjük a pirossal. Az ünnep színe sokak számára a piros. (A Távol-Keleten az arannyal kombinálva ráadásul ez a gazdagság, a jómód jele is.) Piros díszek, piros csomagolású szaloncukor, piros csúcsdísz, és piros égősor… Illetve… Talán annyi finomságot vihetünk a díszítésbe, hogy egy elemet kiválasztunk, és az legyen más színű. Mondjuk fehér díszekből kerüljön a fára 4-5 db, vagy az égősor legyen színtelen. Ennyi levegőt engedjünk a szemünknek a sok piros közepette. És persze utána mindent szabad: a szobában, az asztalon, de még az ünnepi terítéken is dominálhat a piros.

Lehet ezt fokozni? Igen! A királyi pompával. Amikor az arany, az ezüst dominál. Gazdagon díszített, szinte roskadásig “felpakolt” fa dukál ennek a koncepciónak: a jégcsapok, óriási ezüst gömbök, arany-ezüst szállal szőtt girlandok, és a fényes lámpácskák az ünnepet szó szerint ragyogóvá teszik.  Amikor belépsz a szobába, percekig le sem tudod venni a szemedet a karácsonyfáról, hiszen uralja, betölti a helyiséget. Ha ilyen fád van, kötelező, hogy a zene is szóljon hozzá. De ne érd be a hotel liftek slágereivel, hanem válassz különleges melódiákat! Bátran szemezgess a klasszikusok között: Chopin, Vivaldi könnyen érthető, kellemes – bocsánatot kérve tőlük – akár háttérzenének is jó. De a múlt század derekán született bossa nova vagy ballada jazz ritmusok is szépen harmonizálnak a különleges látvánnyal: például Getz és Gilberto, csak hogy a legismertebbeket említsük.

Végül – ha már a tobozokról volt szó fentebb – álljon itt egy manapság egyre népszerűbb iskola, a természetes vagy minimalista stílus. Fahéj, toboz, dió, és a gyerekek kézzel készített alkotásai díszítik a fát, de úgy, hogy azt nem “uralják le”. A fenyő valódi szépsége is “szóhoz jut”. Talán az illatát is jobban érezzük, ha ezt a díszítési módot választjuk. Az asztaldísz, és a szoba dekorálása is túlzások nélkül, elsősorban (kizárólag?) természetes anyagokból készüljön. Ha fokozni akarjuk a természet jelenlétét a szobában, a radiátorra felpakolhatjuk az elfogyasztott mandarinok héját is. (Figyelem: a mandarinhéjak és a fűtőtest összekombinálásánál a tűzvédelmi szempontokat is tartsuk szem előtt!)

Szóval karácsony. Legyen a fa piros, netán aranyló, vagy éppen természet ihlette minimalista, az igazi ünnepet a szívünkben kell megtartanunk. Tegyük le a gondokat, csukjuk le a laptop tetejét, engedjük el a munkát, a feladatok sorát egy kis időre. Öleljük meg azokat, akik velünk vannak, hívjuk fel azokat, akiket idén nem láthatunk személyesen, és gondoljunk azokra is, akik már nem lesznek velünk többé. Egy percre engedjük a szívünket pusztán csak szeretni. Mert a szenteste – a vallási üzenetén túl – valójában erről szól. A fa csak díszlet.
Boldog karácsonyt!


Hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezünk, addig is, ha tetszett, amit olvastál, oszd meg Facebook ismerőseiddel is!

Kiskedvenced se hagyd ki az ajándékozásból!

Csajos ajándéktippek kicsiknek és nagyobbaknak

Ajándéktippek a család férfitagjainak