Így készülj az iskolakezdésre – 5 dolog, amit szerezz be időben

Nézzük, melyek azok a dolgok, melyeket így is, úgy is be kell szereznünk, de ráadásul még örömet is szerezhetünk velük a kicsiknek! 🙂

1. Új füzetekre, tollakra mindenképpen szükség van, de emellett a tavalyi iskolatáska és uzsonnásdoboz is „kimehetett már a divatból”. Lehet, hogy tavaly még az Igazság Ligája témájú volt a menő, de idén már Bosszúállók mintás dobozra vágyna a gyerkőc. Szerencsére a KIK-ben mindent megtaláltok a szuperhősös kiegészítőktől kezdve a mesefigurás írószereken át a strapabíró tornazsákig – a kis lurkó pedig büszkén kezdheti az évet, hiszen ő lesz a legtrendibb az osztályban! 🙂

2. Gyerkőcöd nem kezdheti el az évet tornaruha és kényelmes iskolai szettek nélkül. Ez elsőre nagy beruházásnak tűnhet, de szerencsére a Hádában és Pepco-ban járva nem kell ezen aggódnod. Válogass a gyerekruhák széles választékában, és találd meg a legmegfelelőbbet minden alkalomra! Megvan az új ruha, de úgy érzed új cipő is dukál hozzá? Vedd az irányt a CCC-be, és csípd el a nyári leárazások végét!

3. Tedd könnyebbé a tanulást apróságod számára, szerezz be vidám tanulást segítő kiegészítőket – a Líra kínálatában számos lehetőséget találsz erre. Válassz a feladványokkal tarkított kifestők, képeskönyvek és ismeretterjesztő gyerekkönyvek közül, hogy gyermeked játszva tanulhasson.

Emellett persze magadnak is biztosan találsz olvasnivalót. 🙂

4. Szerencsére számítógépes kütyükre nincs szükség minden évben, de a felsorolásból nem hagyhatjuk ki, hiszen a tanuláshoz ezek is nélkülözhetetlen elemek. Ha épp ideje új eszköz vásárlásának, ejtsd célba az Euronics üzletet! Legyen szó akár laptopról, tabletről, vagy csak egy pendrive-ról, az Euronics polcain mindenből megtalálod a legjobbat a legjobb áron!

5. Biztosan Te is emlékszel milyen volt diákként a nyári szünet utolsó pár hete, amikor minden percet ki akartál még használni, mielőtt vissza kellett volna ülni az iskolapadba. Így van ezzel most a csemetéd is, így biztosan értékelni fogja, ha kerítesz alkalmat a szórakozásra. 🙂

Miután minden szükséges holmit beszereztél, térj be a Régió játékboltba és lepd meg kicsidet kedvenc mesehősével, egy szórakoztató társasjátékkal vagy – már a ráhangolódás részeként – egy fejlesztő játékkal!

 

Jó vásárlást és sikeres sulikezdést kívánunk! 🙂

 

Kapcsolódó bejegyzések

jatek

Idegeskedés helyett – avagy ötletek a gyerekek otthoni lefoglalására

Úgy szép az élet, ha zajlik – tartja a mondás. Ezzel a legtöbb ember egyet is ért, azonban a (kis)gyermekes családok felnőtt tagjai sokszor
blog018

Családi programok a Next Stop ajánlásával! Ezeken a helyeken az egész család jól érezheti magát!

1. Normafa Nyáron és télen is túlzottan frekventált hely, épp ezért nem is kedveljük annyira. De például egy hétfő délelőttön, amikor itt jártunk, egészen

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás