GONDTALAN SULIKEZDÉS PROGRAM 2022

Idén augusztusban újra bebizonyítottuk, hogy a székesfehérvári lakosok szívesen összefognak és segítenek egy jó cél érdekében.

Persze a nemes cél mellett az is fontos, hogy a helybeliek megbízható, hiteles közreműködőkkel találkozzanak, valamint egy megszokott, „bejáratott” helyszín adjon otthont az eseménynek. Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai jól ismerik a helyi és környékbeli nehéz sorsú családokat, akikre az iskolakezdés extra terhet ró. A székesfehérvári Next Stop Üzletközpont pedig már 6. alkalommal volt házigazdája a Gondtalan Sulikezdés Programnak. Újdonság volt az idei évben, hogy az üzletközpont tulajdonosa kisebb ajándékokkal köszönte meg az adományozók önzetlen támogatását.

Augusztus közepén öt napon keresztül fogadták a Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozói a tanszeradományokat az üzletközpontban: sok-sok új füzet, színes ceruza, festék, vonalzó, tolltartó, tornazsák gyűlt össze, de jónéhány használt, jó állapotú iskolatáska is leadásra került. Ahogy eddig minden évben, a Next Stop Üzletközpont tulajdonosa megduplázta a beérkezett adományokat, így még több család válláról sikerült – legalább részben – levenni a gondokat.

A nagyszerű összefogás eredményeként 30-32 család életét könnyítettük meg. Köszönjük minden tanszeradományozónak, hogy aktív résztvevője volt a Gondtalan Sulikezdés 2022 programnak!

Jövőre újra találkozunk!

Kapcsolódó bejegyzések

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás