FENNTARTHATÓSÁGI NAP A NEXT STOPBAN!

Köszönjük, hogy velünk töltöttétek március utolsó szombatját, és eljöttetek a Next Stop Fenntarthatósági napjára. Jó volt látni, hogy ennyi embernek számít bolygónk jövője! Sok vásárlónk részt vett pecsétgyűjtő játékunkon, pörgette meg a szerencsekereket, és még ennél is többen próbálták ki magukat a környezettudatos játékainkban. A foglalkozások mellett fontos információkkal gazdagodhattak látogatóink a Next Stop Fehérvár […]
7 év, 7 próba – 7 éves a Next Stop Fehérvár

Köszönjük, hogy szeptember 10-én Veletek közösen ünnepelhettük meg a Next Stop Fehérvár 7. születésnapját! Gondoltunk kicsikre és nagyokra egyaránt: a gyermekek megmérettették magukat a hétpróbán, az egészen bátrak pedig bemerészkedtek az állatsimogató területére is, ahol igazi különlegességekkel találkozhattak. Izgalomból nem volt hiány! Büszkén tudatjuk mindenkivel, hogy csupa hős lakozik köztünk, hiszen a hétpróbát mindenki kiállta. […]
GONDTALAN SULIKEZDÉS PROGRAM 2022

Idén augusztusban újra bebizonyítottuk, hogy a székesfehérvári lakosok szívesen összefognak és segítenek egy jó cél érdekében. Persze a nemes cél mellett az is fontos, hogy a helybeliek megbízható, hiteles közreműködőkkel találkozzanak, valamint egy megszokott, „bejáratott” helyszín adjon otthont az eseménynek. Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai jól ismerik a helyi és környékbeli nehéz […]
Jobb félni, mint kimaradni! Halloweeni buli a Next Stopban!

Szellemek, csontvázak, boszorkányok hada lepte el október utolsó szombatján a székesfehérvári Next Stop Üzletközpont folyosóját, ahol egy kicsit ijesztő, de annál izgalmasabb halloweeni buli került megrendezésre. A tökfestés mellett fotósarok, kreatív foglalkozás és rémisztő állatok várták a családokat. A legbátrabbak egy félelmetes bátorságpróbán is megmérették magukat. Ahogy ígértük, azok a gyerekek, akik jelmezben érkeztek, jutalomban […]
Ötödszörre is segíthettünk – mert ismét sokan segítettek

A sulikezdés senkinek sem könnyű; de van, akinek sokkal nehezebb. Immár hagyományosan az augusztus a tanszeradomány gyűjtés ideje a székesfehérvári Next Stop Üzletközpontban. A „Gondtalan sulikezdés” program keretében iskolaszereket (pl. színes ceruzákat, tollakat, festékeket, füzeteket), illetve jó állapotú iskolatáskákat lehetett leadni adományként a bevásárlóközpontban, amivel a segítő szándékú emberek örömmel támogatták a Székesfehérvári járásban élő […]
Gondtalan Sulikezdés Program 4.0

A fehérvári Next Stop Üzletközpont évek óta rendszeresen, augusztus közepén szervezi meg tanszeradomány gyűjtő akcióját az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központtal karöltve. Az idei adakozás talán még fontosabb volt, mint az eddigiek, hiszen a pandémia a legelesettebbeket érintette a leghátrányosabban. Rengeteg új iskolai tanszer, taneszköz (színes ceruzák, füzetek, festékek, tolltartók, táskák stb.) került leadásra […]
Művészeti Napok

A székesfehérvári Next Stop Üzletközpont kétnapos kulturális rendezvénysorozat helyszíne volt szeptember első hétvégéjén. A helyi művészeti intézményeknek, csoportoknak, szakköröknek és egyesületeknek kívántunk lehetőséget biztosítani arra, hogy minél szélesebb körben megismertessék, népszerűsítsék tevékenységüket, művészeti programjukat a zenére, táncra és képzőművészetekre nyitott lakosság körében. Az egész napos programok keretében az üzletközpont folyosóján felállított színpadon zenekarok, kórusok és […]
Balettiskola nyílt a Next Stop Üzletközpontban!

Üzletközpontunkban kapott helyett a Nagy-Kuthy Dance Studio, ahol az érdeklődők szakértő tanárok útmutatása alapján tanulhatnak meg balettozni. A balett minden tánc alapja, ehhez nem fér kétség. Egy olyan mozgásforma, ami formálja az izmokat, javítja a testtartást, erőnlétet ad, végső soron magabiztossá tesz. Van, akinek remek hobbi, és van, akinek egy életre szóló elköteleződés… Várunk minden […]
Gondtalan Sulikezdés Program 3.0

A Next Stop Fehérvár már harmadik éve dolgozik együtt a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központtal azon, hogy a szerényebb körülmények között élő diákok iskolatáskája is megteljen az iskolakezdéshez szükséges taneszközökkel. Az ötnapos program keretében a sok helyi és környékbeli lakos mellett két sportegyesület is aktív szerepet vállalt az akcióban. Emellett a Next Stop Üzletközpont sem […]
Gondtalan Sulikezdés Program – Idén is megszerveztük tanszeradomány-gyűjtő akciónkat

A hagyományteremtő, második iskolakezdési kampányunkat – a tavalyi évhez hasonlóan -,augusztus közepén rendeztük meg a Székesfehérvári Család – és Gyermekjóléti Központ munkatársai aktív közreműködésével. Nektek köszönhetően idén is rengeteg tanszer gyűlt össze, melyeket a Központ munkatársai személyesen juttattak el az érintett családokhoz. Természetesen nemcsak a helyszínt biztosítottuk a jótékonysági akcióhoz: vállalatunk 100.000 forint értékű tanszercsomaggal […]